RÓLUNK ÍRTÁK ...

 
 

Wow! Magyar R&B??? Nem hiszem el! Ide, de rögvest! Ezekkel a gondolatokkal kezdtem neki a cd csomagolás boncolásához. Aztán leficcent a szám széle, amikor megláttam az apró betűt (mint egy banki szerződésnél…): Rock and Blues… Ha ez az R&B dolog PR fogás volt, akkor gratula, ügyes!

Az alapvetően jó kezdeményezés, hogy a „feltörekvő” zenekarokból hozzunk össze kilencet, és egy lemezt közösen adjunk ki. Tök jó lehetőség a bemutatkozásra, lássuk, melyik zenekar mennyire tudott élni vele!

Az első két szám az ARC zenekar produkciója. Nem érthető a szöveg, ami keverési hiba, a zenei világ 20 évvel ezelőtti rock. Vidéki kocsmákban el tudom képzelni őket, de sehol máshol.

KORCS zenekar hanganyaga is hagy kívánni valót maga után, ami a keverést illeti. De legalább értem a szövegeket, és jól kivehetőek a főbb dallamok. Egész dögös a "Vigyetek el" c. számuk, bár a gitárszólót inkább viccesnek mondanám. A srác hangja hamiskás és nem túl erős, de elmegy. Nagyon jó a tempója, a ritmusa a számnak, sodró lendülettel lobogtathatja rá a haját a nagyérdemű. Hibája a számnak, hogy nem tudják befejezni, húzzák, mint a rétestésztát. Minek? A kevesebb több. A Korcs másik száma csak simán nem tetszik.

A harmadik csapat a nyolcvanas évek EDDÁjára hajazó ARDEN zenekar: ha józan ésszel belegondolnak, biztos Ők is látják saját magukon, hogy jó ugyan, hogy együtt zenélnek, de remélem, nem áltatják magukat azzal, hogy sztárok lesznek! Nagyon örvendetes, hogy együtt vannak, és értelmes, közösség építő dologgal foglalkoznak. És egész jó hangszeres tudás van mögötte. Az énekhang itt is bántó nekem, de lehet, hogy tök jó, csak fület kéne mosnom. Viszont azt még így is hallom, hogy állat a szinti szóló!!!

BRANYÓ ÉS AZ SZTK a következő zenekar…a "Kocsma Blues" c. nótával érkeztek a cd felvételre. Buta blues kör buta zenei körítéssel, buta szövegekkel, szörnyen jól kiegészítik egymást a stílusjegyek… Egy szót még mindenképp érdemel a produkció: borzalmas…bocs.

21 GRAMM: már a zenekar neve is bizalomgerjesztő. Állítólag 21 grammal kevesebbet nyom az ember, amikor meghal, így az a hiedelem, hogy az a bizonyos 21 gramm az ember lelke. (Tehát feltételezésem szerint értelmes gondolatokkal találkozhatok zenéjük hallgatása közben, és ez jó!) Kimondottan jól énekel benne a két srác, és jó a felvétel, jók a szövegek, nagyon örülök a remekül felépített gitárszólóknak (főleg az akusztikusnak!), szóval teljesen jók.
Azért stílusteremtésről itt sem beszélhetünk, hiszen 90-es évek utánérzés, valahol a
Géniusz és az Első Emelet között félúton, az "Azok a fiúkhoz" közel. (Az első kettő megint koncertezik, miért ne lehetne hát jövője ennek a stílusnak?) A "Még egy dal” és az "Őszintén” is jó, utóbbi modernebb is talán picit. Sok sikert a 21 Grammnak, üdítően hatott rám ezen a korongon!

KEDÉLYES URAK zenekar a következő csapat: először nem tudtam, hogy sírjak, vagy nevessek, de az "Öreg zsivány” 7 perce alatt eljutottam a hascsikaró, könnyező nevetésig…Az összes blues-klisét egy dalban előadni, valljuk be, nem kis teljesítmény! Kamion jár a végtelen úton, a sofőrnek csak egy kopott gitár a társa, azzal tér be az út menti füstös kocsmákba…Ó, Yeah! Na jó, lépjünk tovább…

A
FÓKUSZ zenekart is végighallgattam volna, de nem sikerült a gitárosnak behangolnia a gitárt. Úgyhogy fájdalom, de sajnos ez a kritika nem fog bővebb információval szolgálni a Fókusz zenekar munkásságát illetően, minthogy fegyverrel sem tudnának a meghallgatására kényszeríteni, annyira hamis. (Ugorjunk is tovább.)

A COLOMBIA zenekar frontemberének annyira "kisstibis" a hangja, hogy még a Quimbynél is kvimbisebbek ettől. Furi. Meghallgatnám őket élőben is, érdekes lehet. Nem különösebben tetszik, de mégis van benne valami, ami megfog.

Az M.C.S. BLUES BAND nem rossz! A herflis pl. egész jól fújja. Nemrég láttam egy hasonló produkciót, Blúz tér 10 volt a nevük. Na az piszok jó volt, és ez is valami hasonló. Cuki a "Töpörtyű” szövege, gratula érte!

És végül a Bonus track! A (R)EVOLUTION zenekar "Rollercoaster" c. száma ez: amolyan Doors-utánérzés. Lehet, hogy kicsit elkéstek vele a fiúk…de esküszöm, dög, ahogy nyomják!

Ilyen ez a cd, nagyon vegyes, és a címe ellenére egy cseppet sem R&B-s.


- hiszti eszti -

www.zene.hu


    Írjál Te is véleményt!
(Csak valós e-mail címmel ellátott véleményeket teszünk közzé! )  

 

 

1./ KEDÉLYES URAK: " comment : Nomád az úton = Öreg zsivány "

 

Az Alligator Kiadó (Chicago - USA) levele

magyar fordításban

 
 

2./ Karcz Aranka ("karczos" ): Itt meg viszont no comment .... = már amit az ARC, ARDEN, és a FÓKUSZ bandákról tudni kell, avagy: "Egy húrra pendülünk" . ... a ZENE.hu tollából ...

 

 
 
Klubkoncertek előnyei és hátrányai - 3 banda a Négy Szürkében
 
Ha szombat akkor klubkoncert. Most éppen az Arden, ARC és a Fókusz zenekarok voltak soron.

A klubkoncerteknek megvan a hangulata, ezért szeretek inkább oda járni, mint a több tízezres monstre bulikra. Kicsi füstös, zajos meg ilyesmi, de emberi. A Négy Szürkében meg amúgy is régen voltam, tehát meg kell nézni. Egy kicsit átalakult mióta nem voltam, és csodálkoztam is, hogy ilyen kisikált helyre rock-koncertet? Aztán lementem a pincébe és megnyugodtam. Itt már a jól ismert hangulat fogadott. Koncertkezdési időpontban az első zenekar még bőven próbál, a többi zenekar törzsközönsége melegít a hideg téli estén. Azért csak elkezdődött...

ARDEN

Az első nagyon kellemes meglepetése az estének. Mindent hallottam. Az énekest (Ungurián Attila) is, ami klubkoncerteken meglepő. OK, azt mondják magukról, hogy dallamos rockzenekar és ennek azért eleget is kell tenni. Ki is tettek magukért. nagyon finom, tényleg dallamos, dúdolható, ugyanakkor megfelelően kemény rockzenét adtak elő.

Az ismertebb dalokon kívül (Journey: Separate Ways; Gary More: Still got the blues) sok saját dalt is adtak elő, hiszen volt is miből. A zenekar tagjai sok-sok éves rockzenészi múlttal a hátuk mögött egy profi kiskoncertet nyomtak le.

ARC

Rövid átszerelést követően jött az Arc, azaz az Action Rock Company. Egy kicsit keményebben játszottak mint az előzőek, de ők is egész jól. Mindjárt az első albumuk címadó dalával nyitottak, az „Az esküvő elmarad” cíművel. Aztán továbbra is saját dalokat nyomtak szinte végig, a „Nem jövök másik éjjel”-től kezdve a „Két tűz”-ön és az „Így élek”-en keresztül „Az amatőr”-ig. A külföldet itt a Deep Purple Higway Star száma jelentette.

Sajnos ennél a zenekarnál már bejött a klubkoncertek velejárója, a nem megfelelő hangosítás. Néha alig lehetett hallani az énekes (
Garai Máté) hangját, annyira nem sikerült a keverés. Ebből is látszott, hogy kiskoncert ide vagy oda, muszáj a hangosításra odafigyelni folyamatosan. Mindkét zenekarnak ugyanaz volt a hangmérnöke, csak míg az Arden esetében Csepregi Peti végig a keverőpult mellett tudott ülni, az ARC játéka közben ezt nem tehette meg, hiszen a dobok mögött harcolt.

Pedig Garai Máté hangja ennél jóval többet érdemelt volna!!! Valami fantasztikus orgánuma van a srácnak, nem is tudom hol rejtőzködött idáig. Lehet, hogy ez az egyetlen stílus amit tud, de ezt királyian!

FÓKUSZ

Közben persze a harmadik zenekar, a Fókusz közönsége továbbra is melegített, úgyhogy amikor a második átszerelés is megtörtént, az első sorból kezdtek „rajongani”. Nem teljesen stabil lábakon, de nagyon jól érezték magukat. Az estet egész jól szervezte Kovács Balázs, a főszervező, hiszen a dallamos rockon, a keményebb dalokon keresztül itt most egy elég erőteljesen metálba hajló zenekart kaptunk akik kemény zúzást rendeztek a kicsi színpadon.
 
Fejből játszottak, úgy nyomták egymás után a számokat, mintha ezt a programot gyakorolták volna az elmúlt két hétben semmi mással nem törődve. Na itt már aztán eléggé semmit nem lehetett hallani, pedig a dalszövegekre is oda kellett volna figyelni, hogy csak a „Nem vagyok eladó” dalra gondoljak. Kár a szövegekért.

Mindent összevetve nagyon nem bántam meg, hogy elmentem. Három összeszokott, a zenét élvezetből és jó hangulattal játszó bandát hallgattam végig. Találkozunk valahol valamikor.

"SirOesh"
www.zene.hu

2010.01.29.